A cikk a pénzügyi beszámolók és a vállalatirányítás összefüggéseit, valamint a vállalati teljesítményre gyakorolt hatásait vizsgálja, kiemelve azokat az alapvető hatásokat, amelyek jelentős hatással vannak a modern vállalatok működésére. A kutatás célja, hogy feltárja, hogyan befolyásolják a különböző érdekelt felek, mint például a tulajdonosok, hitelezők és szabályozó hatóságok, a pénzügyi jelentések minőségét és a vállalatirányítás fejlődését. A cikk kiemeli annak jelentőségét, hogy a menedzserek és tulajdonosok sokszor eltérő érdekei ügynöki költségeket generálhatnak, amelyek mértékét a tulajdonosok azzal kívánják minimalizálni, hogy megbízható és megfelelő időben megosztott pénzügyi információkat követelnek a menedzsmenttől.Emellett a kutatás foglalkozik a hitelezők szerepével is, akik szintén hozzájárulnak a vállalatok nagyobb mértékű átláthatóságának biztosításához, hiszen a finanszírozásért folytatott verseny során megkövetelik a részletes pénzügyi kimutatásokat. Ez a helyzet jelentős hatással van a vállalatirányítási gyakorlatokra is, hiszen a hitelezők sok esetben kontrollálni szeretnék a vállalatok pénzügyi döntéseit, emiatt rendszeres pénzügyi és gazdálkodási információkat kérnek.A cikk továbbá hangsúlyozza a CSR (vállalati társadalmi felelősségvállalás) és ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) elvárások szerepének növekedését a pénzügyi jelentések fejlődésében, amellyel a vállalatok reagálnak a társadalmi, környezeti és etikai elvárásokra. Ezek az elvárások nemcsak a vállalatok reputációjára, hanem a hosszú távú pénzügyi teljesítményükre is kihatnak, mivel a befektetők és más érdekeltek egyre inkább keresik a felelős vállalatokat, amelyek átláthatóan kommunikálják a hosszútávú gazdálkodási céljaikat. Végső soron a cikk arra is rávilágít, hogy a vállalatok pénzügyi beszámolóik alakításán keresztül nemcsak a törvényi kötelezettségeket igyekeznek teljesíteni, hanem a különböző érdekelt felek igényeit és elvárásait is figyelembe kell venniük, ezáltal hozzájárulva a vállalati felelősségvállalás szintjének emelkedéséhez a modern üzleti környezetben.
XIII. ÉVF. 2025. 4. SZÁM 13-19
DOI: 10.24387/CI.2025.4.3
A cikk megtekinthető: http://controllerinfo.hu/wp-content/uploads/2026/01/CI_2025_4_03.pdf
IRODALMI FELDOLGOZÁS
BERLE, A. A. Jr. & MEANS, G. C. (1932): The Modern Corporation and Private Property. Transaction Publishers. (338.7/4/0973 20, ISBN 0-88738-887-6) ISBN 13: 978-0-88738-887-3
ZEGHAL, D. – AHMED, S.A. (1990): Comparison of social responsibility information disclosure media used by Canadian firms. Account. Audit. Account. J. 3, 38–53. (DOI: 10.1108/09513579010136343) ISSN: 0951-3574
JENSEN, M. C. & MECKLING, W. H. (1976): Theory of the firm: Managerial behavior, agency costs and ownership structure. Journal of Financial Economics, 3(4), 305-360. (DOI:10.1016/0304-405X(76)90026-X) ISSN 0304-405X,
MARIA, FEDERICA IZZO – ALBERTO, DELLO STROLOGO AND FABRIZIO, GRANÁ (2020): Learning from the Best: New Challenges and Trends in IR Reporters’ Disclosure and the Role of SDGs DOI:10.3390/su12145545
BEBCHUK, L. A. & WEISBACH, M. S. (2010): The state of corporate governance research. Review of Financial Studies, 23(3), 939-961. DOI: 10.1093/rfs/hhp121 http://www.jstor.org/stable/40604774. Accessed 13 May 2025
CARROLL, A. B. (1999): Corporate social responsibility: Evolution of a definitional construct. Business & Society, 38(3), 268-295. DOI:10.1177/000765039903800303
YING, HUANG (2018): Government subsidies and corporate disclosure DOI:10.1016/j.jacceco.2022.101480 ISSN 0165-4101,
ALEXANDRE, CHIRAT (2021): “When Berle and Galbraith brought political economy back to life: Study of a cross-fertilization (1933-1967),” EconomiX Working Papers 2021-27, University of Paris Nanterre, EconomiX. https://hal.science/hal-04159733v1/file/WP_EcoX_2021-27.pdf hal-04159733,
JULIE, BYRNE – THOMAS, O’CONNOR (2016): How do creditors respond to disclosure quality? Evidence from corporate dividend payouts 2017, Pages 154-172, ISSN 1042-4431, https://doi.org/10.1016/j.intfin.2017.04.002. (https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1042443117301798)
DEQING, WANG – XUEMEI, LI – SIHUA,TIAN – LINGYUN, HE – YAN, XU – XU, WANG (2021): Quantifying the dynamics between environmental information disclosure and firms’ financial performance using functional data analysis Research gate DOI:10.1016/j.spc.2021.03.026 Pages 192-205, ISSN 2352-5509, https://doi.org/10.1016/j.spc.2021.03.026. (https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2352550921000993)
FREEMAN, R. E. (1984): Strategic management: A stakeholder approach. DOI:10.2139/ssrn.263511 SSRN Electronic Journal. 10.2139/ssrn.263511.
AL-FARYAN, M. A. S. (2024): Agency theory, corporate governance and corruption: an integrative literature review approach. Cogent Social Sciences, 10(1). https://doi.org/10.1080/23311886.2024.2337893
ROE, MARK J. (2011): Political Determinants of Corporate Governance: Political Context, Corporate Impact, Clarendon Lectures in Management Studies (Oxford University Press, 2006; online edn, Oxford Academic, 3 Oct. 2011), https://doi.org/10.1093/acprof:oso/9780199205301.001.0001, accessed 6 May 2025. ISSN 1045-6333
OGACHI, DANIEL – ZOLTAN, ZEMAN (2020): Corporate social responsibility and firm value protection, International Journal of Financial Studies, 2020, 8(4), Paper 72, DOI: 10.3390/ijfs8040072
MALLINGUH, E. – WASIKE, C. – BILAN, Y. – ZOLTAN, ZEMAN (2022): The impact of firm characteristics, business competitiveness, and technology upgrade hurdles on R&D costs Problems and Perspectives in Management, 2022, 20(4), pp. 264–277 doi:10.21511/ppm.20(4).2022.20, ISSN PRINT 1727-7051, ISSN ONLINE 1810-5467