A rendszerváltást követően az 1990-es évek elején lezajlott Magyarország huszadik századi harmadik „földosztása”, a kárpótlás, ami a termőföld magántulajdonba adásának folyamatát jelentette. Ezzel gyökeresen megváltoztak mind a földtulajdonlási, mind a földhasználati viszonyok, hiszen a korábbi állami és szövetkezeti földtulajdonlás és használat helyett a magántulajdonon alapuló földtulajdonlás, illetve a bérleti gazdálkodás előre törése következett be. Ebből következően a földet használók számára egy új költségelem, bérleti díj jelent meg a költségeik között, ami a földtulajdonosok számára viszont egy bevételi forrásként realizálódott. A jelen tanulmány a földárak, bérleti díjak és tőkésítési ráták elmúlt két évtizedes alakulását elemzi Magyarországon, kontrolling szemlélettel értelmezve, hogy a tulajdonosok és a bérlők milyen mértékben tudtak megfelelni az elvárt hozamoknak, és hogyan alakult a jövedelemstruktúra a gyakorlatban.
XIII. ÉVF. 2025. 3. SZÁM 2-7
DOI: 10.24387/CI.2025.3.1
A cikk megtekinthető:
IRODALMI FELDOLGOZÁS
ABAYNÉ HAMAR ENIKŐ – VAJSZ TIVADAR – PUMMER LÁSZLÓ (2005): A magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképességének összetevői. XLVII. Georgikon Napok, Nemzetközi Konferencia, Keszthely, 1-6.
PFAU ERNŐ – NÁBRÁDI ANDRÁS (2007): A mezőgazdasági vállalkozások termelési tényezői, erőforrásai (egyetemi jegyzet) Debreceni Egyetem
TÚRÓCZI IMRE – SZENTESI IBOLYA – TÓTH RÓBERT (2022): A mezőgazdasági termelők adózásának 2021. évi változásai és annak hatása. A Falu 37’ 2 pp 77-90; 14
POSTA LÁSZLÓ (szerk.) (2022): Földgazdaságtan Debreceni Egyetemi Kiadó,
POSTA LÁSZLÓ (1997): Tulajdonosi és vállalkozói érdekek a földhasználatban (kandidátusi értekezés)
POSTA LÁSZLÓ (2002): A termőföldhasználat gazdasági kérdései Szaktudás Kiadó Ház Rt. Budapest,
SZŰCS ISTVÁN (1998): A föld ára és bére Agroinform Kiadó
CASTLE, EMERY N. – BECKER, MANNING H.– NELSON, A. GENE (1992): Farmgazdálkodás Mezőgazda Kiadó, Budapest
VINCZE LÁSZLÓ (2013): Tőkepiaci ismeretek, Veszprémi Egyetem, Veszprém
TRENDOY, NIKOLA (2016): CAP Performances of the Visegrad Countries After Accession to European Union. Think Visegrad – V4 Think Tank Platform. https://think.visegradfund.org/wpcontent/uploads/IVF-Paper-Trendov-final.docx
Vrbová, E. Marie – Nemec, J. Kucera (2005): Land market development in the Czech Republic. Czech Agricultural Economics. Vol. 51. No. 5. pp. 216–220.
NAÁRNÉ TÓTH ZSUZSANNA – NAÁR ANTAL TAMÁS – SŐREG ÁDÁM PÁL – VINOGRADOV SZERGEJ (2018): A fenntartható földhasználat új lehetőségei és kihívásai. Economica (Szolnok) 9 : 1 pp. 31-37.
NAÁRNÉ TÓTH ZSUZSANNA – VARGA JÚLIA (2017): az angliai és a magyarországi földminősítési módozatok és földárak összehasonlító elemzése. Studia Mundi – Economica 3 pp. 67-77.
NAÁRNÉ TÓTH ZSUZSANNA (2018): A piaci és hozadékelvű földértékelés elmélete és gyakorlata nemzetközi kitekintésben. Emberi Erőforrás Minisztérium ÚNKP-16-4 Program támogatásával. Szaktudáskiadó Ház, Bp. ISBN 978 615 5224 81 2
NÁBRÁDI ANDRÁS – PUPOS TIBOR – TAKÁCSNÉ GYÖRGY KATALIN (2008): Üzemtan I. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest.
NUGROHO, AGUS DWI – BHAGAT, PRIYA RANI – MAGDA, ROBERT –LAKNER, ZOLTAN (2021): The impacts of economic globalization on agricultural value added in developing countries Plos One 16 : 11 Paper: e0260043
OLÁH JUDIT – ERDEI EDINA – POPP JÓZSEF (2021): Fenntartható folyékony bioüzemanyagok kilátásai. Journal of Central European Green Innovation 9 : 1 pp. 13-29.
NUGROHO, AGUS DWI – BHAGAT, PRIYA RANI – MAGDA, ROBERT – LAKNER, ZOLTAN (2021): The impacts of economic globalization on agricultural value added in developing countries Plos One 16 : 11 Paper: e0260043
NAGY FRIGYES (2010): Gondolatok a földbirtokpolitikáról, Gazdálkodás, 54.évf., 7. szám, 2010, 778-787