A pénzügyi kimutatásokból számítható mutatószámok korlátai

Az elmúlt évtizedekben a vállalkozások vagyonának valós piaci értéke egyre látványosabban elvált a pénzügyi kimutatásaikban közölt múltbeli, aktualizált bekerülési, azaz könyv szerinti értékétől. Az óvatosság elvének betartását megkövetelő törvényi előírások miatt ez az elválás csak egyirányú lehet: ha a könyv szerinti érték tartósan és jelentősen meghaladja a piaci értéket, akkor kötelezően el kell számolni értékvesztést vagy terven felüli értékcsökkenést. Fordított esetben viszont csak lehetőségről van szó, azaz a vállalkozás számviteli politikájától függően az eszközei bizonyos körét (tárgyi eszközök, vagyoni értékű jogok, szellemi termékek és a tartós részesedések) piaci értékre értékelheti, illetve dönthet a valós értékelés alkalmazásáról is. A szerzők cikkükben összefoglalják a pénzügyi számvitel outputjaiból képzett mutatószámok korlátait, hiányosságait, hátrányt okozó faktorait.

Controller Info 2016. IV. évf. (2) szám 13-16.

BEVEZETÉS

A számvitel jellemzően múltorientált, míg a vállalatértékelés elsősorban a jövőbeli jövedelemtermelő képesség alapján határozza meg egy cég piaci értékét. A számviteli és a piaci értékítélet tehát nagyban különbözik egymástól, ezért egy vállalkozás reális értékének meghatározása során a jövőbeli, és nem feltétlenül csak pénzben mérhető tényezőkből eredő jövedelemtermelő képességére kell koncentrálni. A régi és új (potenciális) befektetők, részvényesek, tulajdonosok nemcsak a pénzügyi kimutatásokban szereplő számviteli profit alapján ítélnek meg egy vállalkozást, s döntenek befektetéseikről, hanem nagy mértékben számít befektetéseik várható hozama is. Tőzsdén jegyzett cégek esetében a részvényárfolyamok változása és a kapott (járó) osztalék együttes értéke alapján határozható meg ez a hozam, míg a tőzsdén kívüli társaságoknál a tulajdonosok általában az eredeti befektetéseik értékét a vállalkozás saját tőkéjének értékéhez (a vállalkozás piaci értékének és a meglévő kötelezettségeinek különbségéhez) viszonyítva jutunk el az elvárt vagy elért hozamokhoz. A befektetők hosszú távú döntéseit a kockázatokra, a vállalkozás jövőbeni teljesítményére vonatkozó várakozásaik irányítják. A pénzügyi kimutatások, a számviteli adatokból kiszámított mutatószámok azonban a jövőt érintő gazdasági döntési helyzetekben kevésbé jó tanácsadók. A menedzsmentet motiváló „számviteli költségekre” fókuszálás gyakran öncélúvá válhat, pusztán a számok rövidlátó minimalizálására ösztönözhet. (1, 2, 3, 4)

A hagyományos számviteli mutatók a vállalatnál képződött érték mérésére sem igazán alkalmasak. A részvényesek abban érdekeltek, hogy a tulajdonukban lévő papírnak minél magasabb legyen az értéke. A részvényesi érték maximalizálása pedig a várható működési pénzáramoktól és a tőke alternatíva költségétől függ. A számviteli mutatók nem a működési pénzáramra, a szabad cash flow-ra koncentrálnak, holott a hosszú távú érték alapja éppen az a pénzáram, melyet a vállalat normál üzleti működésével realizál (tehát például egy részleg eladásából származó nyereség nem tartozik ide, szemben a „számviteli” megközelítéssel). A hagyományos mutatók többsége nem küszöböli ki a finanszírozási hatásokat sem. Nem kezeli a tőke alternatíva költségét, ami helytelen döntésekhez vezethet. Lehetséges, hogy egy vállalat pozitív eredményt mutat ki hosszú időszakon keresztül, viszont hozama nem éri el a cég tőkeköltségét. Ha egy vállalkozás kizárólag hagyományos mutatókat használ, arra építi döntéseit, akkor nem fogja észrevenni, hogy az egész időszakban értéket rombolnak. (5, 6)

A hagyományos mutatók figyelmen kívül hagyják a kockázatot is. Például a ROE mutató (Return on Equity = Adózott eredmény/Átlagos saját tőke) növekedése is helytelen következtetések levonására vezethet, ha azt kizárólag a saját tőke hozamaként értékeljük, ugyanis hitelfelvétellel is javulhat az eredmény. Az optimálisnál több hitelállomány felvétele ugyanakkor magasabb pénzügyi kockázattal is jár, ami viszont a ROE mutatóban rejtve marad, ezt a ROE nem mutatja.  Sokszor értelmezik a ROI mutatót (Return on Investment = Adózott eredmény/Befektetett eszközök) is tévesen tőkeköltségként és elvárt hozamként, ugyancsak figyelmen kívül hagyva a kockázatokat és a múltorientációt. Mindezek ellenére a számviteli mutatóknak is megvan a maguk szerepe egy vállalkozás teljesítményének elemzésekor, de az értékalapú vezetés más megközelítést követel. Mennyire képesek a hagyományos számviteli mutatók jól informálni a tulajdonosokat? Alkalmasak-e a különböző stratégiák értékelésére, illetve a vállalati teljesítmény mérésére? Hűen tükrözik-e a vállalat gazdasági értékének változását?

A SZÁMVITELI RENDSZEREK TORZÍTÓ TÉNYEZŐI

A számviteli rendszerek torzító tényezőivel, a pénzügyi kimutatások és a belőlük származtatott mutatószámok hiányosságaival már számos kutató foglalkozott, és hívta fel a  figyelmet arra, hogy a vállalatok számviteli teljesítménye nem egyezik meg a gazdasági teljesítményükkel.

A következőkben megpróbáljuk összefoglalni a pénzügyi számvitel outputjaiból képzett mutatószámok korlátait, hiányosságait.

• A számviteli mutatók a múlt  rövid periódusra fókuszálnak, utólagos, ezért késői információkat szolgáltatnak. A számviteli információk az operatív döntésekhez általában csak a havi, a negyedéves vagy az éves zárást követően állnak rendelkezésre, ezért rugalmatlanok, és inkább visszaigazolásra, mint sem döntéstámogatásra használhatók.
• Sok számviteli adat elsősorban az eredménykimutatásra összpontosít, és kisebb hangsúlyt fektet a cash flow-ra, amely részben a mérlegből vezethető le. (4, 3) Azok a vállalkozások, amelyek főleg a tárgyévi nettó eredményére koncentrálnak, rövidlátó szemléletről tesznek tanúbizonyságot, és hajlamosak a mérlegben, az egyes tőkeelemekben rejlő lehetőségek – mint például a forgótőkével való gazdálkodás vagy a tőkekiadások hatékonysága – elhanyagolására. (8, 15)
• A számvitelben keverednek a különböző értékelési eljárások. A mérlegben bekerülési értéken kell szerepeltetni az eszközöket és forrásokat, az eredménykimutatásban azonban a bevételek piaci értéken, a költségek és a ráfordítások egyik része múltbeli bekerülési értéken (például: értékcsökkenési leírás, eladott áruk beszerzési értéke), másik része piaci értéken jelenik meg (például az igénybe vett szolgáltatások). Különösen magas inflációjú környezetben a bevétel, az eszközök és a közvetlen költségek eltérő értékelésű számbavétele nem mutat kellően árnyalt képet a vállalatról. (14)
• A számvitel egyoldalúan kezeli a kockázatot. Az óvatosság elve értelmében nem lehet eredményt kimutatni, ha az árbevétel, bevétel pénzügyi realizálása bizonytalan, de az előre látható kockázatot, feltételezhető veszteséget értékvesztés, illetve céltartalék képzés formájában el kell számolni. A kockázat mértékének, típusának megállapítása központi kérdés bármely eszköz értékelésénél. Minden vállalatnak számolnia kell a tevékenységből eredő üzleti kockázattal és a saját tőke/hitel finanszírozásból eredő pénzügyi kockázattal. Hitelből történő finanszírozás esetén nő a részvényesek kockázata – a befektetők nemcsak a vállalat üzleti kockázatáért várnak el prémiumot, hanem a pénzügyi kockázatért is. (8, 4)
• A hagyományos mutatószámok általában nem kapcsolódnak a vállalati stratégiához, vagyis alkalmazásukkor gyakran hiányzik a stratégiai szemlélet. A mutatószámok aggregált szinten jelennek meg. Összemérhetővé teszik a nagy mennyiségű aggregát adatok összegzését, de nem alkalmasak az operatív szintű teljesítmények megítélésére, nem mutatják meg az eredményt befolyásoló tényezők hatásait. (8)
• A mutatószámok csökkentik az ösztönökre, találgatásokra és megérzésekre való hagyatkozás mértékét az üzleti döntések meghozatalakor. Csökkentik az üzleti elemzés bizonytalanságát, de nem csökkentik a szakértői döntéshozatal szükségességét.
• A számviteli információk további problémája az alternatív számviteli módszerek léte, amely az összehasonlíthatóság lehetőségét akadályozza. Az eredmény kiszámításához többféle – egyaránt elfogadható – számviteli módszer is használható. Széles körben ismert példája ennek a LIFO vagy a FIFO készletértékelési eljárás az értékesítés közvetlen költségének számítása során, vagy pedig az értékcsökkenés elszámolásának különféle módszerei. (10, 12, 16)
• Az egyes országok számviteli eredményszámítási módszereinek különbözőségét jól mutatja a Henley Management College egyik kísérlete, melyet a kilencvenes évek elején végeztek el. A különböző országokból származó menedzserek azt a feladatot kapták, hogy egy fiktív vállalat gazdálkodásának alapadatai alapján számítsák ki a cég üzleti eredményét saját országuk árvényben lévő számviteli előírásait, szabályait és alapelveit figyelembe véve. Országonként jelentősen eltérő eredményadatok 66 és 125%-os intervallumban mozogtak. (A japán és a kontinentális európai országok vezetői kisebb, míg az angolszász – USA és Nagy-Britannia – országok menedzsmentje magasabb eredményeket produkáltak.  
• A számviteli mutatók további problémája, hogy nem veszik figyelembe a tőkeigényt. A számviteli eredmény és a gazdasági érték változásának kapcsolatát lényegesen megzavarhatja az a tény, hogy a vállalat működtetéséhez szükséges forgótőke-lekötést és befektetett eszközlekötést nem veszik figyelembe az eredményszámítás során.
• Ugyancsak a számviteli kimutatások hátránya a pénz időértékének figyelmen kívül hagyása, ami egy további fontos oka annak, hogy az eredménymutatók nem képesek a gazdasági érték változását mérni.
• Helytelen, ha a kutatás-fejlesztési kiadások nem kerülnek a számvitelben aktiválásra, hanem költségként számolják el azokat, illetve a felvásárlásokból származó üzleti értéket (goodwillt) terv szerint amortizálják. Minden olyan pénzkiadást, ami hozzájárul a jövőbeli jövedelmekhez, tőkésíteni kellene és nem költségként elszámolni. (18)
• A Stern Stewart & Co. tanácsadó cég több mit 120 lehetséges torzítást talált a GAAP-ben. Ezt kiegészítve a belső számviteli eljárások hiányosságaival az általuk javasolt korrekciók száma eléri a 160-at. A legfontosabb módosításokat nyolc csoportra osztották: K+F, stratégiai befektetések, felvásárlások könyvelése, ráfordítások elismerése, értékcsökkenés, átszervezéssel kapcsolatos kiadások, adók, mérlegmódosítások. Tapasztalataik szerint egy-egy vállalatnál – sajátosságait is figyelembe véve – elegendő tizenöt korrekciót végrehajtani ahhoz, hogy megfelelő pontosságú értéket kapjunk eredményül.
• Egyes kutatók (20, 17) különbséget tesznek a külső érintettek, a vezetők és a befektetők számára készített számviteli kimutatások között, és arra törekszik, hogy rámutasson a számviteli információk költség és érték hordozó szerepére.
• Többen (11, 9, 4) foglalkoznak a nyereségmutatók, a befektetés arányos számviteli hozam (ROI) és a sajáttőke arányos számviteli hozam (ROE) hiányosságaival is, és utalnak arra, hogy ezek a mutatók nem veszik figyelembe a tőkeigényt és a pénz időértékét.
• A hagyományos számvitelben kizárólag a vállalkozás számviteli eredménye számít (és csak a bázis- és a tárgyévi eredményt veszi figyelembe). Az érték pusztán az eredmény szorozva valamilyen szorzóval. Ez a megközelítés nem veszi figyelembe az eredmény generálásához szükséges beruházást és annak ütemezését. Copeland egy finomított számviteli modell kidolgozására hívja fel a figyelmet.
• Néhány kutató (11, 10, 19) szerint a számvitel nem a döntések támogatását szolgálja, hanem az eredmények utólagos igazolását. Az információk általában aggregáltak, nem megfelelő szerkezetűek, nem alkalmasak az eredményt befolyásoló tényezők elemzésére.

A SZÁMVITELI TORZÍTÁS TERÜLETEI

A számviteli torzítás leginkább három területen okoz gondot az értékalapú elmélet megközelítésében:

• a készletértékelésnél,
• az amortizációnál,
• és a beruházási költségek aktiválásánál.

A készletértékelési eljárás megválasztása hatással van a tárgyévi eredményre és a mérlegértékre. Emelkedő árak mellett a FIFO-módszer (először a legkorábban beérkezett készleteket vezetik ki) magasabb eredményt és magasabb mérlegértéket mutat, mint a LIFO eljárással (először a legújabban beérkezett készleteket vezetik ki) elszámolt készletérték esetében. Magas inflációs környezetben ez a hatás fokozottabban jelentkezik. Az adott időszakbeli cash flow-t ez alapvetően nem befolyásolja, noha áttételesen az adózáson keresztül hat rá.

Az értékcsökkenési leírás megpróbálja közelíteni a gazdasági elhasználódást és értékcsökkenést. Miután a tényleges értékcsökkenést (az eszköz működéséből származó jövőbeli pénzáramok jelenértékének éves csökkenését) körülményes lenne kiszámítani, érthető, hogy a számvitelben egyszerűsítést alkalmaznak. Az amortizáció alapvetően szintén nem hat a tárgyévi cash flow-ra, de hatása a vállalati értékre az adóalap változtatásán keresztül érvényesül. A leírási politika torzítja a hagyományos számviteli mutatókat. A ROI esetében például egy beruházás indításánál – a termékélet görbéhez hasonlóan – a gazdasági értékcsökkenés az első időszakban alacsonyabb, hiszen az összegzendő diszkontált pénzáramok közül az első tagok kisebb részt képviselnek. A lineáris leírás az első években tehát meghaladja, később alulbecsli a tényleges értékcsökkenést; így a ROI a tényleges megtérülést a kezdetekben alul-, később pedig felülbecsli. A beruházás élettartamának növekedésével egyre jobban torzít a ROI mutató. Eltéréseket okozhat a beruházások  aktiváltságának mértéke, valamint a beruházási kiadások és a belőlük származó pénzáramok esedékessége közötti időtartam is. Minél hosszabb ez az idő, annál inkább felülbecsül a ROI  mutató. (Ez utóbbi problémát orvosolja a cash flow alapú megtérülés mutatója, a CFROI.)

A beruházások (és a kutatás-fejlesztés) költségeit akkor aktiválják, ha siker koronázta az erőfeszítéseket, különben a tárgyévi eredmény terhére kell elszámolni. Stewart szerint a sikertelen beruházásokat is aktiválni kellene, hiszen e nélkül a hozamok csak a beruházások egy részével állnak szemben, túlbecsülve a megtérülést. Az üzembe helyezett tárgyi eszközt terv szerinti értékcsökkentve állapítható meg az a megtérülés, amely valóság-hűbb képet ad.

A pénzügyi számvitel fogalmát több szerző a vállalat vagy más gazdasági egység tevékenységével összefüggő tranzakciók értékelésével és feljegyzéseivel, a feljegyzésekből különféle rendszeres jelentések összeállításával jellemzi. A jelentések – amelyek általános vagy speciális célúak – a vezetők, a tulajdonosok, a hitelezők, a hatóságok és a nyilvánosság számára nyújtanak szükséges információkat. A pénzügyi számvitel a számvitellel foglalkozó kutatások szerint a vállalkozás gazdasági folyamatairól (eseményeiről) készített olyan információs rendszer, amely alapján a piac szereplői a vállalkozásról megbízható, valós összképet kapnak. Az üzleti év gazdasági eseményeinek folyamatos feljegyzéseit mutatja be múltra orientálva.

A pénzügyi számvitel eddigi fogalom meghatározásaiból az alábbi következtetések vonhatók le:

• A pénzügyi számvitel a vállalkozás gazdasági eseményeinek pénzegységben kifejezett feljegyzéseivel és a beszámoló összeállításával foglalkozik, amelyek célja a külső és belső felhasználók információs igényeinek kielégítése, a vállalat gazdasági eredményének meghatározása céljából.
• A pénzügyi számvitel tartalma modern felfogásban tágabban értelmezhető. Több kutató (16, 18, 19) szerint olyan információs követelmények kielégítése is ide sorolható, mint a vállalatvezetés képessége a vállalkozási tevékenység racionális finanszírozására, vagyon növelésre; az optimális finanszírozási forma megválasztása, a források optimális összetételének kialakítása.
• A torzító gazdasági információk kialakulásának történeti síkja sokszor több kapcsolódási pontot mutat a számviteli és pénzügyi információk vezetéstámogatásával. Mindezt gazdaságtörténeti szituációk makro szinten is alátámasztják, melyek során számos kérdés merült fel a pénzügyi beszámoló rendszerrel kapcsolatban.
• A témakör vizsgálatánál nem tekinthetünk el attól sem, hogy a számviteli törvény jogszabályszinten megengedő jellegű, ugyan biztosít lehetőségeket a vagyonértékesítési, és önköltség számítási területen is, viszont megjegyzendő, hogy az ezáltal a kimutatott jövedelem kismértékben befolyásolható.
• Több lehetőség adódik a lényegesség, jelentőség kritériumának meghatározására, amely (például: értékhatás alatt nem szükséges az átértékeléseket könyvelni fölötte pedig kötelező) az eszközök és források értékét alapvetően befolyásoló, a számviteli politikában rögzítendő szabályok mellett történhet. Úgy gondoljuk, ezek után kijelenthető, hogy a reálfolyamatok értékfolyamatként történő megjelenésének hatásai a törvényes keretek között kis mértékben befolyásolhatóak.
• Egyes kutatók (13) a vezetői számvitel célját és lényegét abban látják, hogy olyan információk birtokába juttassák a döntéshozókat, amelyek a költségek, ráfordítások ésszerű, takarékos felhasználását segítik elő, illetve a fennálló veszteségforrások napvilágra hozását szolgálják.
• A hagyományos számviteli rendszerek azonban nem foglalkoznak a környezeti hatások számbavételével, nem képesek a vállalat környezeti vagyonának értékelésére, a jelenlegi társadalom és a jövő generációk természettel kapcsolatos érdekeinek figyelembe vételére, és a vállalati tevékenység környezetre gyakorolt hatásának kimutatására. Az ökológiai tényezők egy részéhez nem csatolható számszerűsített érték. A jelenleg használatos módszertan problémája az is, hogy csak a rövidtávon bekövetkező eseményeket veszi számba.
• A számviteli információknak tárgyilagosnak és relevánsnak kell lenniük. (6, 12)

ÖSSZEGZÉS

A pénzügyi kimutatásokból számítható ráták, mutatószámok segítségével feltárhatóak az összefüggések, kiemelhetőek a változások, rávilágítható a figyelem a hiányosságokra, problémákra, de csak tüneteket mér. Nem gyógyszer, nem kristálygömb, nem oldja meg a problémákat. A kellő körültekintéssel, megfelelő szakértelemmel képzett mutatószámokkal azonban sikerülhet akár egy többdimenziós térképet is elkészíteni a vállalkozásról. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a negatív kép mögött lehet egy egészséges hosszú távú cél is.

A vezetői számvitel a vezetés feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi és nem pénzügyi információkat szolgáltat a megalapozott és hatékony döntéshozatal érdekében. Hozzátartozik mindazon módszerek és eljárások összessége, amelyek segítik a vezetői döntéshozatalt. Minden vállalkozásnak törekednie kell egy olyan információs halmaz létrehozására, amelyek segítik az érdekhordozókat a döntéshozatalban, és figyelembe veszik a kontrolling szemlélet alapkritériumait is: jövőorientáltság, célorientáltság, költségtudatosság, szűk keresztmetszet orientáltság, döntésorientáltság.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Adorján-Bary-Dudásné-Fridrich-Lukács-Pál-Róth-Sztanó-Ujvari-Veit (2011): Számvitel és elemzés I. kötet (MKVK)
Adorján-Lukács-Róth-Veit (2011): Számvitel és elemzés II. – A beszámoló elemzése (MKVK)
Borbély K.–Pataki L.–Polyák I. (2013): A számviteli politika és a vezetői számvitel lehetséges összefüggései. Controller Info I. évf. 7. szám. pp. 22-26.
Bozsik Sándor (2015): A piaci és költség+árképzés egyes problémáinak lehetséges megoldása Controller Info III. évf. 1. szám pp. 38-41.
Böcskei E.–Bács Z.–Fenyvesi V.–Tarnóczi T. (2015): Kockázati tényezők lehetséges előrejelzése, a gazdálkodás felelősségének kérdése a számviteli beszámolóból nyerhető adatok tükrében. Controller Info III. évf. 3. szám pp.7-14.
Böcskei E.–Fenyvesi V.–Zsidó K.–Bács Z. (2015): Expected Risk Assessment – Annual Report versus Social Responsibility. Sustainability 7. (8) pp. 9960-9972.
Böcskei E. (2013): A vállalati életciklus hanyatló szakaszának felismerése, a társadalmi felelősség kérdése a vezetői számvitel információtartalmán keresztül. Controller Info I. évf. 5-6. szám. pp.4-8.
Böcskei E. (2014): A számviteli politika előtérbe kerülése – a belső számvitel információtartalma, mint a vezetői számvitel alapja. Controller Info II. évf. 2. szám pp.38-43.
Csomós T. (2014): Az információs rendszerek alkalmazásának egyfajta lehetősége a jövő mezőgazdaságában. Controller Info II. évf. 3. szám pp. 2-7.
Dorgai I. (2003): The relationship of shareholders’ value maximizition and company performance measurement, XXXIV. Vol.2003. No. 3.
Fenyvesi V.– Dajnoki K. (2015): Controlling eszközök a humán erőforrás gazdálkodás területén. Controller Info III. évf. 3. szám pp. 68-73.
Fenyvesi V. (2014): Pénzügyi mutatók szerepe a vezetői döntéshozatalban. Controller Info II. évf. 3. szám pp. 49-53.
Ferke Gy. (2014): Controlling utókalkulációs rendszer bevezetési tapasztalatai egy ipari szolgáltató cég bérmunkáinak költség- és nyereség elemzésénél I. rész. Controller Info II. évf. 1. szám pp. 36-41.
Kiss Á. (2013): Merre tovább a számvitel szabályozásában, oktatásában, kutatásában? „In Memoriam Bosnyák János” Controller Info I. évf. 7. szám pp. 2-5.
Kondorosiné J. K.–Baráth N. (2013):Vállalatirányítási filozófia, versenyképességet megalapozó módszerek, elvek alkalmazása a multinacionális vállaltok gyakorlatában. Controller Info I. évf. 4. szám pp. 2-7.
Lentner Cs. (2015): „Uncertainty Factors in National Economy Planning – International Effects and Hungary’s Outlook Up to 2050”, In. Central European Political Science Review, Quarterly of Central European Political Science Alliance col 16. Number 62. Winter 2015 pp. 9-26.
Méhesné B. Sz.–Hágen I. Zs. (2014): A vállalati controlling alkalmazásának jelentősége. Controller Info II. évf. 1. szám pp.33-35.
Musinszki Z. (2013): Mit mutat a mérleg? A hányados elemzés alapjai és buktatói I.rész. Controller Info I. évf. 12. szám pp. 20-26.
Musinszki Z. (2015): Költségallokációs problémák és megoldások. Controller Info III. évf. 4. szám pp. 2-10.
Róth J.–Adorján Cs.–Bába Á.–Mikáczó É.–Lukács J.–Bosnyák J.–Gulyás É.–Gyenge M.– Hős A.–Joó Á.–Kardosné Birkás A.–Kissné Becsei A.–Pavlik L.–Serfőző Gy. – Stafira Zs.–Szabóné Veres T. (2004): Üzemgazdasági számvitel. Saldo Budapest.
Sisa K. – Veress A. (2014): A pénzügyi számvitelben rejlő lehetőségek az önkormányzati szektorban. SZAKma. 56. évf. 3. sz. pp 125-128.
Szóka K. (2014): A controlling és az értékelemzés lehetséges kapcsolódási pontjai. Controller Info II. évf. 2. szám. pp.12-16.