Helyzetértékelés az elektronikus sportok integrációjához

A tanulmány célja, hogy az e-sportra vonatkozó szabályozási környezetet áttekintse. A tanulmány fõ megállapítása, hogy az Európai Sport Charta és tagállami szabályozások közötti eltérések miatt nehezen lehet bevonni a jelenlegi szabályozás hatálya alá az e-sportokat.

Controller Info 2019. VII.évf.(4) szám 29-32.

10.24387/CI.2019.4.5

A sportoláshoz való jog, mint alapjog az Alaptörvény XX. cikkében deklarált testi és lelki egészség intézményi megvalósításával jelenik meg a legmagasabb szintû szabályozásban, vagyis az egészséghez való jogot Magyarország egyebek között a sportolás és rendszeres testedzés támogatásával valósítja meg. A nemzetközi egyezményekben szintén az egészséghez való jog jelenik meg, így a Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976. évi 9. tvr.) szintén a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ jogot említi.
Önálló értelemben azonban az Alaptörvény sporthoz való jogról nem tesz említést. Kétségkívül állami feladat azonban a sport fejlesztése, az intézményi feltételek megteremtése, tehát a sportpolitika igazgatása (Árva, 2014: 4-5).

 

Felhasznált Irodalom
Árva Zsuzsanna (2014): Sportpolitika, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezetõ- és Továbbképzõ Intézet, Budapest.
Bányai Fanni, Zsila Ágnes, Demetrovics Zsolt, Király Orsolya (2018): A problémás videojáték-használat újabb elméleti és gyakorlati megközelítései, Információs Társadalom, 18. évf. 1. szám, 93–106.
British Esports Association (2017): Esports: The world of competitive gaming. An overview. http://www.britishesports. org/assets/WhatisesportsPDFOCT17V2pdf1.pdf Letöltés: 2019.02.15.
Brtka R. (2018): Part 1 – Let the games begin: German IP law in the world of esports. https://www.mediawrites.law/part-1-let-the-games-begin-ip-in-the-world-of-esports/ Letöltés: 2019.02.15. 32
Bush R. (2018): Child protection and esports. Letöltés: 2019.02.15.
Deller W., Thew, A.(2017): Esports Sponsorship Deals: what to look out for. https://www.twobirds.com/en/news/articles/2017/global/esports-sponsorship-deals-what-to-look-out-for Letöltés: 2019.02.15.
Deller,W., Khouri, G. (2017): Esports broadcasting – a difficult balance to strike. https://www.twobirds.com/en/news/articles/2017/uk/esports-broadcasting-difficult-balance-tostrike Letöltés: 2019.02.15.
Dénes Ferenc (szerk.) (2018): „Magyarország digitális sport stratégiájának kidolgozása és validálása” stratégiai tanulmány (munkaanyag)
Európa Tanács (2001): Európai Sport Charta és a Sport Etikai Kódexe, Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ, Budapest.
Hamari, J., Sjöblom, M. (2014): What is eSports and why do people watch it?, 2017. Internet research, 211–232. old.
Kecskés András (2006): John Austin gondolatai a jogról, a jogon kívüli tényezõkrõl és a szankciókról. In: Gál, István László; Hornyák, Szabolcs (szerk.) Tanulmányok dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, pp. 113-127.
Kecskés András (2016): Európai jogi szabályozás és annak magyarországi implementációja a pénzügyi intézményeket érintõ új kihívások területén. In: Tilk, Péter (szerk.) Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya. PTE Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, pp. 333-356.
Kõhidi Ákos (2018): Az elektronikus sport (e-sport) jogi megítélése. 5. old. http://nmhh.hu/cikk/197244/Kohidi_Akos_Az_elektronikus_sport_esport_jogi_megitelese_PDF, Letöltés:2019.02.15.
N.N (2017): Facebook to live stream UEFA Champions League matches in the US through partnership with Fox, ISportconnect. http://www.isportconnect.com/facebook-livestream-uefa-champions-league-matches-partnership-fox/ Letöltés: 2019.02.15.
PWC Magyarország: Az esport nem játék – üzleti elemzés Magyarország és a V4-ek esport piacáról, 2018. 4. old. https://www.pwc.com/hu/hu/kiadvanyok/assets/pdf/esport.pdf (letöltés:2019. január 15.)
Rayner S., Froud J. (2017): The esports revolution: recognising and protecting the workforce. Letöltés: 2019.02.15.
Rippel-Szabó Péter (2018a): E-sports: how will an e-sports federation become the sole governing body of the sport in Hungary? https://www.lexology.com/library/detail. aspx?g=ef45c538-3735-4337-a099-7af6dabde996, Letöltés: 2019.02.15
Rippel-Szabó Péter (2018b): E-sport: melyek a legfontosabb jogi és üzleti összefüggések? Elõadás, II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia. https://sportjog.wordpress. com/2018/05/16/e-sport-melyek-a-legfontosabb-jogi-esuzleti-kerdesek/ Letöltés: 2019.02.15.
SportBusiness (2018): OTT Report executive summary. https://d3ht2bg54w7dob.cloudfront.net/uploads/2018/10/sbi_ott_report_0.pdf Letöltés: 2019.02.15.
Vieweg K. (2010): A sportjog bûvöletében – a német jog szemszögébõl. http://irut.de/Forschung/Veroeffentlichungen/OnlineVersionFaszinationSportrecht/FaszinationSportrechtUngarisch. pdf Letöltés: 2019.02.15.
Yin-Poole W. (2018): Now Belgium declares loot boxes gambling and therefore illegal. Letöltés: https://www.eurogamer. net/articles/2018-04-25-now-belgium-declares-loot-boxesgambling-and-therefore-illegal 2019.02.15.