Készpénzmentes fizetési megoldások használatának változása gazdasági szakos egyetemi hallgatók között gazdasági válsághelyzet hatására

Cikkünkben magyar, osztrák és szlovák egyetemek gazdasági képzéseire járó hallgatók pénzügyi szokásait vizsgáljuk. Ez a munka egy komplex kutatás egyetlen részterületére fókuszál, a pénzügyek modern kezelésére. Modern alatt a készpénzmentes szolgáltatások használatát értjük. Ezt a használatot jelen tanulmány a használat mértéke (elköltött összeg) valamint az igénybevétel gyakorisága alapján elemzi. Módszerünk kérdőíves vizsgálat volt, két lekérdezést végeztünk ugyanazzal a kérdéssorral. Az első lekérdezés még a COVID-19 pandémia előtt, 2019-ben történt, a másik a járvány első hullámát követő nyitás időszakában, 2020 őszén. Eredményeink egyrészt azt mutatják, hogy egy váratlan gazdasági krízishelyzet gyors válaszlépések és hosszútávú megoldások kidolgozását is katalizálja, jelentős gyorsulást okozva a modern pénzügyi szolgáltatások fejlődési ütemében. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a pénzügyi ismeretek megfelelő szintje nélkül a modern megoldások megfelelő használata egyre kevésbé lehetséges. E tények pedig alapvetőek a kompetencia-alapú oktatás jövőbeli irányainak kialakításában.
IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM 63-66
DOI: 10.24387/CI.2021.2.11

Takarékszövetkezeti integráció hatása az önkormányzati számlavezetésre

A tanulmány kérdõíves felmérés keretében vizsgálja meg a Takarékszövetkezetek integrációjának hatását az önkormányzatok számlavezetésére. A kutatás során a bankváltás és a banknál maradásra hatást
gyakorló tényezõket értékeltük, és fogalmaztunk meg javaslatokat a banki marketing ezen üzletágának fejlesztése érdekében.

CONTROLLER INFO VIII. ÉVF. 2020. 2. SZÁM 22-27.

DOI: 10.24387/CI.2020.2.4

Startup lehetőségek az új nyugdíjbiztosítás területén, figyelembe véve a 2007-2012 év között befektetési egységekhez kötött életbiztosítási állomány változásait

A 2008-ban kirobbanó és napjaink gazdasági döntéseit alakító gazdasági világválság súlyos következményei a gazdasági élet számos területén érezteti hatását. Természetesen a biztosítási társaságokat is utolérte a változás, amely főként a lakosság körében egyre jobban terjedő … tovább »

A kockázatkezelés controlling vetületei

A vállalatok versenyképességének kulcskérdése a vállalkozásokhoz folyamatosan és rugalmasan alkalmazkodó, a piaci környezetre érzékenyen reagáló stratégia és működés. A gazdasági társaságok gazdálkodási és pénzügyi tevékenységének meghatározó tényezője a kockázat. Az elmúlt években a nagyvállalati szektorban … tovább »

Az önkormányzati vagyongazdálkodás stratégiai szemléletének fokozására balanced scorecard alkalmazásával

A tanulmány célja, hogy az önkormányzatok számára a stratégiai gondolkodás erősítésével, a célok és finanszírozási források biztosításával a vagyon megőrzése, a lakosság és igénybe vevő gazdasági szereplők elégedettsége, a szervezeti működés hatékonysága fokozódjon. A tanulmány … tovább »

A vállalkozási pénzügyi teljesítmény mérésére és értékelésére felhasznált mutatók a KKV-k beszámolási rendszerébe az új számviteli törvény figyelembevételével (II.rész)

A vállalkozások gazdálkodásáról, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, azokról a gazdasági folyamatokról, eredményekről és problémákról, amelyek a vállalkozást jellemzik, pénzügyi elemzéssel megfelelő mutatószámokat képezve lehet információt szerezni. A cikk szerzői külön figyelembe vették a kkv-k … tovább »