A számvitel harmonizációja – Európai Unió és Magyarország

A globalizáció térnyerése a világgazdaság számos pontján megmutatta a hatásait. Nemzetközi kereskedelem tekintetében jelentős mértékű élénkülés ment végbe, így a számvitellel szemben is fokozatosan újabb igények merültek fel. A nemzeti számviteli szabványok hiányosságai és korlátai egyre inkább felszínre kerültek a nemzetközi piacokon. Egyértelművé vált, hogy új kihívással nézett szembe a könyvelői szakma. Megoldásként a nemzetközi számviteli rendszerek kidolgozása szolgált. A szakirodalmi áttekintésemben kifejezetten az IFRS-ek alkalmazására térek ki, különös figyelmet fordítva arra, hogy milyen tényezők befolyásolják a bevezetésre vonatkozó döntést és milyen hatásai vannak a már megvalósult bevezetésnek. Az IFRS-ek befogadása az Európai Unióba a számvitel nemzetközi harmonizációjának törekvéseiben mérföldkő volt, így célszerűnek tartom a téma részletesebb körültekintése érdekében, hogy bemutassam hogyan ment végbe ez a folyamat az Európai Unión belül, illetve kitérek az IFRS-ek magyarországi alkalmazására.
IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM 27-32
DOI: 10.24387/CI.2021.2.5

Beruházások teljesítésének, a tárgyi eszközök bekerülési értékének elszámolása a magyar számviteli rendszerben és az IFRS szerint Összehasonlító elemzés

A szerzők célja a cikkel, hogy egy összehasonlítással bemutassák a magyar számviteli rendszer és az IFRS előírásai szerinti értékelési szabályok eltéréseit. Az előírások különbsége kihat a vállalati eredmény és vagyon megállapítására, így a cégek működésének megítélésére is. Jelen írásban régóta vitatott terület kerül vizsgálat alá. A kivitelezési teljesítmények évvégi elszámolása korábban lehetetlenné tette a befejezetlen termelésben rejlő eredmény egyértelmű kimutatását és ez hatással volt az adókapcsolatokra is. A szerzők véleménye szerint az IFRS előírásai szerinti értékelési szabályok pontosabban határozzák meg folyamatok eredményeit, a tevékenységek jövedelmezőségét, mint a jelenleg hatályos magyar előírások. A cikkben először röviden bemutatásra kerül, hogy a magyar gazdálkodók mely körében kerültek már bevezetésre az IFRS elszámolási, könyvelési előírásai, majd a két kiválasztott -egymással összefüggő – terület részletes ismertetése következik. A gyakorlati példák számszerűsített adatokkal érzékeltetik az eltéréseket. A szerzők bíznak abban, hogy a gyakorlati példák ismertetése jól mutatja az eltéréseket és gondolatokat ébresztenek az olvasóban, további területek összehasonlításárra bíztatva a szakma iránt érdeklődőket.
IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM 22-26
DOI: 10.24387/CI.2021.2.4

Induló vállalkozás átvilágítása controlling módszertan segítségével

Az induló vállalkozások tekintetében mindig rendkívül bizonytalan a jövőbeli sikeresség, amelyet szinte megszámlálhatatlan tényező befolyásol. Némelyekből óriási sikersztori kerekedik ki és a kis garázs vállalkozásból, amely hihetetlen fejlődésen keresztül multinacionális céggé formálódik, míg a másik oldalon néhány hónapot követően megszűnik a kisvállalkozás.
Az üzleti tevékenység indítását megelőzően átfogó információkra van szükség az üzleti környezetről, amelyben hatékonymódszerekkel nyereségesen, fenntartható módon a legmagasabb szinten kell kiszolgálni a vevőket. Az információk begyűjtését követően lehetőség van a bevételek és kiadások, a működés és finanszírozás megbecslésére, és megtervezésére, azonban előfordulhatnak olyan hatások, amelyeket nem vettünk figyelembe, és működés közben kapott adatok nem egyeznek az előre eltervezettel.

IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM 17-21
DOI: 10.24387/CI.2021.2.3

A Covid gazdasági hatásai a fuvarszervezésre egy esettanulmányon keresztül

A 2020-as év a kihívások éveként könyvelhető el a történelemkönyvekben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a koronavírus okozta felfordulás. A tanulmányunk során egy anonim fuvarszervezői tevékenységet folytató vállalat adatainak feldolgozása által kerülhettünk közelebb a vírus hatásainak megértéséhez. Természetesen a kutatás nem általános, a koronavírus egy adott vállalkozásra kifejtett hatásai lesznek bemutatva, de lehetséges, hogy egy hasonló tevékenységi körben működő vállalatra teljesen más hatás érvényesült.

IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM  8-16

DOI: 10.24387/CI.2021.2.2

Tőkeszerkezeti összefüggések a regionális agrárvállalkozások körében

Az agrárium kifejezetten tőkeigényes ágazat, az ágazat szereplőit magas összegű eszközállomány jellemzi. Az eszközök állományán belül a befektetett eszközök dominanciája figyelhető meg. A 2008-2009-es válságot követően az agrárszektor hitelhez jutási lehetőségei is beszűkültek, azonban 2013-tól folyamatosan nő a bankhitelek aránya a szektoron belül, köszönhetően a kedvezményes hitelkonstrukcióknak, például a Növekedési Hitelprogramoknak. Abban, hogy a bankok erőteljesebben nyitottak az agrárvállalkozások irányába az is szerepet játszott, hogy nőtt a szektor vállalkozásai által realizált jövedelem volumene, bár a jövedelmezőségről ez nem mondható el. Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a 2012 és 2018 közötti időszakban milyen változások mentek végbe a társas agrárvállalkozások tőkeszerkezetében, s e változásoknak milyen hatásuk volt a gazdálkodás néhány más jellemzőjére. Kutatásunk három statisztikai régió társas agrárvállalkozásaira terjedt ki. Igyekeztünk feltárni az egyes régiók közötti eltéréseket, s azok lehetséges okait. Megállapítottuk – többek között – hogy a társas agrárvállalkozásokra továbbra sem jellemző a jelentős eladósodottság, s a kötelezettségállományon belül a hosszú lejáratú kötelezettség aránya tovább nőtt.
CONTROLLER INFO IX. ÉVF. 2021. 2. SZÁM 2-7
DOI: 10.24387/CI.2021.2.1

Lean KPI mutatószámok aggregációs lehetőségének vizsgálata egy járműgyártó szervezet lean controlling rendszerében

A gazdálkodás szervezési folyamatok fejlõdése és a modern menedzsment a paradigmák alkalmazása megkövetelik az alkalmazott controlling rendszerektõl ezen folyamatok eredményességének mérését. A riportálások hatékonysága nagyban függ a mutatószámok információtartalmának összességétõl és komplexitásától. A lean folyamatok mérése és ezen mérõpontok, controlling rendszerek összessége lehetõséget teremt arra, hogy a controlling komplex, aggregált mutatószámokat alkalmazzon a vezetõi döntéshozás elõsegítésének érdekében.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 2-8.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.1

Kontroller kompetenciák és az álláshirdetések. Egy munkaerőpiaci felmérés tapasztalatai

Az automatizáció, a digitalizáció és a globalizáció hatásai érzékelhetõek napjaink munkaerõpiacán.
A gyorsan változó feltételekhez mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak alkalmazkodniuk kell. A tanulmány célja annak vizsgálata, hogy ezek a folyamatok és a folyamatok munkaerõ-piaci hatásai milyen elvárásokat támasztanak a leendõ kontrollerekkel szemben.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 9-15.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.2

A magyar és a német lakosság pénzügyi tudatosságának felmérése

A pénzügyi kultúra témaköre nem ismeretlen senki számára. Mind a subprime válság, mind a pandémiás helyzet elõtérbe helyezi a téma fontosságát. Kutatásunkban Magyarországon és Németországban élõ embereket kérdeztünk meg a pénzügyi tudatosságukról, illetve felmérést végeztünk, hogy mennyiben vannak tisztában az alapvetõ pénzügyi fogalmakkal, melyekkel a mindennapi életben is találkoznak. Érdekes megfigyelés, hogy a német válaszadók több mint a fele értékelte kevésbé pénzügyileg tudatosnak önmagát, míg ez a magyar válaszadók esetében alig több mint 20 százalék volt.CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 16-19.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.3

A marketing controlling szerepének felértékelôdése a korona vírus után a minőségorientált szervezetben

A vállalat egyedisége összegzi azokat a paramétereket, amelyek mentén a piaci szereplõk a vállalatot megkülönböztetik, számukra értékesnek vagy kevésbé értékesnek definiálják. A marketing és a marketingtevékenységet támogató controlling segíti a vállalatot abban, hogy piaci szerepét megõrizve továbbra is tudja biztosítani a megváltozott piaci helyzetben a minõséget, és a maximális ügyfélélményt. A következõkben arra keressük a választ, hogy miképp módosult a marketing kommunikációnak a szerepe és mik a jövõbeni kilátások.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 20-23.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.4

Méret függő kontrolling sajátosságok a mezőgazdasági vállalkozások esetén

A tanulmányban bemutatásra kerülnek az elemzésbe vont mezõgazdasági kis- közepes és nagyvállalkozások kontrolling jellemzõi, a vállalkozások tervezési sajátosságai, a beszállítók és vevõk értékelési gyakorlata, a termelés, illetve szolgáltatás likviditásának megítélése, valamint a vállalkozások jövõképe, amely alapján ha általánosítani nem is, de bizonyos mértékben jellemezni lehet a kontrolling eszközök és módszerek az eltérõ méretkategóriájú mezõgazdasági vállalkozások által történõ alkalmazását.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 24-29.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.5

A HR funkciók szerepe a controlling fókuszú szervezetben

A humáncontrolling szerepe, ahogy egyre inkább felértékelôdött az egyediség, a tudás és piaci igényekre történô, valós idôben való reagálás, felértékelôdött. Bár az alkalmazottak jelentik a vállalatnak az egyik legnagyobb költséget, az emberi erôforrással való hatékony gazdálkodás hasonlóan kiemelt fontosságú lett, mint más erôforrások esetében, hiszen ez az erôforrás képes megújulni, profitot és egyedi arculatot adni a vállalatnak. A következôkben bemutatom ennek folyamatát a vállalat életében.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 30-31.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.6

Agrárerdészeti termelékenység változásának vizsgálata Magyarországon

A tanulmány az agrárerdészet vonatkozásában vizsgálja a többtényezõs termelékenyégi mutató változását a 2009 és 2018 közötti idõszakban 25 legnagyobb Magyar erdészeti és agrárerdészeti piaci szereplõ beszámoló adatainak felhasználásával. Az MFP mutató számításához az indexálás módszerével a Laspeyres-formula szerint kerültek meghatározásra. Az eredmények szerint a hazai agrárerdészet termelékenysége kismértékben növekedett.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 32-37.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.7

A jövőbiztos technológia: Blockchain várható hatása a számvitelben

Tulajdonképpen a blockchain technológia leginkább egy új típusú adatbázishoz. Megértéséhez ki kell emelni azokat az elõnyöket, amelyek segítik, segíthetik az alkalmazásának terjedését a különbözõ szolgáltatásokban. Az elsõ fontos jellemzõje, hogy a blockchainnél nincs szükség központi hatóságra, és a felhasználóknak nem is kell bízniuk egymásban, egy olyan innováció amely lehetõvé teszi a digitális pénz mûködését. Valójában a blockchain lehetséges alkalmazásai messze túlmutatnak a pénzügyi világon.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 38-50.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.8

Digital Heroin – The Impact of Digital Gadgets on Developing Minds An Empirical Study on Growing Children of Lahore

This quantitative survey examines the relationship between digital gadgets and the mental health of developing children. 300 respondents of Lahore, mainly parents of children with age between 0-8 years in Lahore, Pakistan have been surveyed. Results of this study show that the heavy use of digital gadgets has a significant and direct impact on the child health. Mothers have also reported the increase of aggression, stubbornness and mood tantrums in their children after excessive usage of tablet devices.
CONTROLLER INFO IX. évf. 2021.1. szám 55-58.
DOI: 10.24387/CI.2021.1.10

Tétova paradigmaváltás a fizetett osztalék szabályozásában

Tanulmányukban a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a számvitelben 2016-ban bekövetkezett osztalék elszámolásával kapcsolatos paradigmaváltást négy év elteltével sem követte még a Polgári Törvénykönyv módosítása, így az osztalék szabályozásában továbbra is ellentmondások és következetlenségek figyelhetôk meg.
CONTROLLER INFO VIII. évf. 2020.4. szám 2-7.
DOI: 10.24387/CI.2020.4.1

Kontrolling a nemzetközi számviteli szabályok szerint könyvelő vállalkozások gyakorlatában

A globalizáció jelentôs hatást gyakorol a vállalkozások pénzügyi és számviteli rendszereire is. Ezek a folyamatok sok esetben kulcsfontosságú tényezôknek tekinthetôek, amelyekhez történô alkalmazkodás akár versenyképességi tényezô is lehet. Jelen írásunkban törekszünk áttekinteni a magyar számviteli rendszer és IFRS szerinti értékelési szabályok eltéréseit, másrészt meghatározott értékelési területek különbségeit.
CONTROLLER INFO VIII. évf. 2020.4. szám 8-12.
DOI: 10.24387/CI.2020.4.2

Fókuszpontban a bevételek és a költségek – az összemérés és az időbeli elhatárok elvének érvényesülése

A számviteli beszámolók esetében a megbízható és valós összkép biztosításához járul hozzá többek között a bevételek és a költségek (ráfordítások) helyes elszámolása. A szerző cikkében a helyes elszámolás fontosságára hívja fel a figyelmet, részletesen bemutatva az időbeli elhatárolások tételeit. Az időbeli elhatárolások mellett az összemérés alapelve is elõtérbe kerül – hangsúlyozva azok létjogosultságát –, amelyek nem csak a pénzügyi számvitel elszámolásának pontosságához járulnak hozzá, de a vezetõi számvitel, a menedzsment igények kielégítéséhez is. CONTROLLER INFO VIII. évf. 2020.4. szám 13-21.
DOI: 10.24387/CI.2020.4.3

Kontrolling jelentősége, célja, funkcionalitása, különös tekintettel a HR kontrolling vonatkozásában

A kontrolling rendszer funkcionalitás szempontjából számos területbõl áll. A tanulmányban arra kerestem választ, hogy a humán erõforrás kontrolling mennyiben befolyásolja a vállalat eredményességét, és melyek azok a napjainkban alkalmazott mutatószámok, KPI-ok, melyek segítségével megbízható és racionális képet kaphatunk egy vállalat aktuális helyzetérõl, és ezáltal a vezetõk a leghatékonyabb döntést hozhatják mind gazdasági, mind társadalmi vonatkozásban. Minden szervezet legfontosabb értéke az emberi erõforrás, hiszen a munkatársak tudásával és tapasztalataikkal mûködtethetõ egy vállalat a leghatékonyabb módon. Ha a vállalatunknál alkalmazott munkaerõ elégedett és kellõképen motivált, az eredményesség hosszú távon is biztosra vehetõ.
CONTROLLER INFO VIII. évf. 2020.4. szám 22-25.
DOI: 10.24387/CI.2020.4.4